Gyászhír - elhunyt Molnár Imre 1938-2016

Ismét veszteség érte a magyar és a nemzetközi földműveléstani és növénytermesztési szakmát. Molnár Imre professzor úr, a kiváló oktató és kutató, akinek keze alatt nemzedékek nőttek fel és sajátították el a szakma ismereteit 78 éves korában eltávozott közülünk.

Molnár Imre Gomboson született 1938. február 8-án. Tanulmányait Gomboson és Zomborban végezte. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán 1961-ben diplomázott, majd a gombosi Földműves Szövetkezetben dolgozott 1965.

Tanársegédként, 1966-tól oktatott, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán. Magiszteri tanulmányait 1968-ban fejezte be, majd ösztöndíjasként Nyugat Berlinben a Földműveléstani és Növénytermesztési Intézetben folytatja kutatásait. Doktori tézisét 1971-ben védte meg az említett intézetben. Az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán docenssé 1963-ban, magántanárrá 1980-ban, tanszékvezető egyetemi tanárrá pedig 1986-ban nevezték ki. 2003-ig, nyugállományba vonulásáig folyamatosan oktatta a földműveléstan diszciplínát. 1995-ben vendég professzorként tartott előadásokat a már újra egyesített berlini Humboldt Egyetem Mezőgazdasági és Kertészeti Karán. 1987-1991-ig az akkori Jugoszláviában Belgrádban a Szövetségi Kormányban biotechnológiai miniszteri tanácsosi kinevezést kapott, de ez idő alatt sem hagyja abba tanári munkásságát az újvidéki Mezőgazdasági Karon.

Életműve igen gazdag és példaértékű. 211 tudományos munkát, 7 tankönyvet, 11 monográfiát, 44 szakmai – 153 tudományos ismertető cikket és 15 elaborátumot jelentetett meg. Tanári tevékenysége alatt mentora volt 15 doktorandusznak és 23 magiszter jelöltnek. 1978-tól tagja volt az ISTRO-nak (International Soil Tillage Research Organisation), valamint a Jugoszláv Talajtani Társaságnak, 4 évig a Talajművelési Bizottság elnöke, valamint tagja és tisztségviselője volt a Vajdasági Magyar Tudományos Társaságnak. Külső köztestületi tagja volt az MTA-nak. Tagja volt a Magyar Nemzeti Tanács oktatási albizottságának 1998-2002-ig.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1980-ban Újvidék város díszpolgára lett, 1988-ban megkapta Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Aranykoszorús Munka Érdemrendjét,  2012-ben elnyerte a „Mezőgazdaság-és Környezettudományi Kar tiszteletbeli tanácsadója” címet.

Molnár Imre professzor úr tevékenysége szorosan kötődött a Szent István Egyetem Növénytermesztési Intézetének munkájához.  Eredményei hozzájárultak az egyetem tudományos munkásságának sikeréhez. A halála okán érzett szomorúságot csak az enyhíti, hogy értékes életműve további agrárgenerációk képzéséhez, kutatómunkájának eredményességéhez fog hozzájárulni távozása után is.

Professzor Úr, kedves Imre bácsi, nyugodj békében!

 

Jolánkai Márton